A szélsőséges időjárás miatt hétmillió ember hagyta el otthonát szerte a világon az év első felében

időjárás evakuálás katasztrófa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel hétmillió ember kényszerült otthona elhagyására a szélsőséges időjárás miatt szerte a világon az idei év első felében, és ilyen tekintetben előreláthatólag a mostani lesz az egyik legkatasztrofálisabb esztendő - közölte az országokon belüli menekültfolyamatokat figyelő, genfi székhelyű nemzetközi központ, az IDMC (Internal Displacement Monitoring Centre).

Az IDMC szerint az első félévben a szélsőséges időjárás, többnyire viharok és árvizek következtében hétmillió embernek kellett elhagynia otthonát, és mivel az év második felében általában gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási jelenségek, az év végéig az otthonukat elhagyók száma megháromszorozódhat, és elérheti akár a 22 milliót, amivel az idei az egyik legsúlyosabb esztendővé válik.

Képünk illusztráció Forrás: Twitter


A jelentés megemlíti a Fani ciklont, amely miatt 1,4 millió embernek kellett elköltöznie Indiában és Bangladesben, illetve az Idai ciklont is, amely hatalmas pusztításokat végzett Mozambikban, Malawiban, Zimbabwében és Madagaszkáron. Iránban a lakosság közel 90 százaléka volt árvizeknek kitéve. "Mára a klímaváltozással járó szélsőséges időjárási jelenségek miatti elköltözések megszokottá váltak" - hangsúlyozza jelentésében az IDMC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.