Kárpáti Rebeka még az ősszel jelentette be közösségi csatornáin, hogy örökbe fogadott egy mély szegénységben élő kongói óvodást. A gyönyörű műsorvezető most Közép-Afrikában van, hogy láthassa a kislányt.

Rebeka ősszel Youtube csatornáján mesélt döntéséről, és arról, miért vesz részt az Afrikáért Alapítvány kezdeményezésében. A 24 éves színésznő videójából kiderül, hogy az örökbefogadott óvodás "kislányát" Davinának hívják, és az is, miket vásárolt neki a gyönyörű modell.

Rebeka egy évre elegendő pénzt utalt Davinának, azonban szeretett volna résztvenni egy humanitárius túrán, ahol a két kezével is tud segíteni a rászorulóknak, és személyesen találkozni kis védencével.

A fiatal lány most Instagram oldalán osztotta meg, hogy meg is érkezett a Kongói Demokratikus Köztársaságba az Afrikáért Alapítvány csapatával, és egy hosszú posztban mesélt a kinti körülményekről.

"Szóval kijöttem a Kongói Demokratikus Köztársaságba egy Humanitárius túrára, az @afrikaertalapitvany csapatával. Nem gondoltam volna, hogy itt tanulok meg vakolni. Ma házépítés projekt volt , a csapat másik fele pedig ingyenes orvosi vizsgálatot tartott a helyieknek. Azt hiszem amikor az egyetemen tanultunk a kultúrsokk kifejezésről, valahogy nem jött át annyira, mint Most, Itt... A kép a Kongó folyón készült, amikor egy kis sziget-halászfaluhoz tartottunk. Mire odaértünk csak háztetőket találtunk mert az egészet ellepte az áradás. Az emberek a kis házak "padlásain" és az össze eszkábált deszkákon élnek, alszanak, kis ladikokkal közlekednek. Hihetetlen mi van itt. Mindenkinek ( főleg az Instagram társadalomnak) javaslom hogy jöjjön el egy ilyen útra mert 1 nap alatt megtanulod, hogy otthon semmi problémád és gondod nem lehet ahhoz képest ami itt van...Jelentkezem majd hosszasabban is csak nagyon kevés net lehetőség van."

Bár Rebeka korábban arról beszélt, hogy találkozik Davinával, a kislányról még nem adott hírt közösségi csatornáin. Reméljük, hamarosan beteljesül a modell álma, és magához ölelheti örökbefogadott "kislányát".