A szomszédok szerint házilag fabrikált fűtőrendszer okozhatta az óbudai tüzet

Forrás: Shutterstock -
Óbuda tűz tragédia robbanás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb részletek derültek ki a vasárnap esti óbudai tűzről.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Dinamó utcában, amely során öt épület égett. A tragédiában egy ember megsérült és kilencen vesztették el otthonukat.

Egy környékbeli férfi a Blikknek elárulta, szerinte az okozta a bajt, hogy a ház tulajdonosa, amelyben a tűz keletkezett, egy saját maga által készített fűtőrendszert használt.

Hiába könyörögtünk a népes családnak, hogy ne fabrikáljanak házilag fűtőrendszert, nem hallgattak ránk. Az önkormányzatnak és a rendőrségnek is jeleztük, hogy baj lesz, de érdemben senki nem foglalkozott a bejelentésekkel."

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A lapnak nyilatkozott egy édesanya is, aki családjával együtt a szomszédban lakott. Amikor észlelték a tüzet, gyorsan kikapta kisbabáját a kádból és menekültek az épületből. Házik szinte teljesen megsemmisült, mindenük odalett.

A páromnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy a kutyát kiengedje a kennelből. Egy felelőtlen család miatt mindenünk odalett, jelenleg annyink van, amit magunkon viselünk. Én több képet is készítettem arról, hogy a szomszédok milyen barbár módon fűtenek, de ez idáig ez senkit sem érdekelt" – nyilatkozta az asszony.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.