Baranyi Rozi a hírességek jósnője, aki már többször is bebizonyította, nem egy szokványos kuruzsló. Számos alkalommal beigazolódtak a jövendőmondásai, most pedig újabb üzenetet hagyott a világnak. 

Rozi egyenesen és nyíltan vállalja, hogy a 2020-as évben túl sok jóra nem számíthatunk. Ahogy ő fogalmazott: a mostani egy 4-es típusú év, amely bezártságot, elszigetelődést jelent a legtöbb ember számára. 

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én már korábban tudtam a pandémiáról, mert nem tudtam. Azt viszont igen, hogy valamilyen helyzet miatt olyan állapot következik be, amit még soha nem kellett, hogy átéljünk. Elszigetelődünk, elzártak leszünk." 

Forrás: Shutterstock

"Nem akarok senkit elkeseríteni, de ez a helyzet a jövő évig tarthat,  

a probléma ugyanis kisebb-nagyobb hullámokban visszatérhet év során. Némi reménysugár, hogy az új év már 5-ös év lesz, ami az újrakezdésnek a jele. Pedig nem kéne nagy dolgokat tennünk, csak egyszerűen betartani a korlátozó intézkedéseket! Sajnos rengeteg munkanélkülire lehet számítani. Viszont gazdaságilag is összefog majd az egész világ, így nem lesz akkora tragédia a járvány gazdasági hatása, mint amennyire borúlátóan lefestik azt" - mondta a BlikkRúzsnak.

Ahogy azt már korábban megírtuk, tavaly ősszel Baranyi Rozi lett Vajna Timi sajtófőnöke. Mint azt akkor elmondták, az a cél, hogy visszaszorítsák a Timiről terjengő álhírek számát, és javítsanak az imázsán. A szexi üzletasszony megbízik a jósnő szavában, ahogy sok más híresség is.