Soron kívül ítélhetik el B. Rolandot, aki vízaknába dobta Csengét

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság fulladás bíróság ítélet vízakna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb fordulat történt a brutális borsodnádasdi gyilkosság ügyében. A Blikk információi szerint a Debreceni Ítélőtábla elnöke soronkívüliséget rendelt el: a végzéstől számítva bármikor kitűzhetik a másodfokú tárgyalás időpontját.

Óriási felháborodást keltett, hogy K. Csenge gyilkosa első fokon mindössze 4 év börtönbüntetést kapott. A gyilkos, B. Roland egy félresikerült találkozó után dobta vízaknába a fiatal lányt. A szakértők szerint Csenge halálát fulladás okozta, ami azt jelenti, életben volt még, amikor gyilkosa fejjel lefelé a vízelvezetőbe dobta.

A Miskolci Törvényszék bírója úgy ítélte meg, hogy B. Roland gondatlanságból elkövetett emberölésben vétkes, míg az ügyészség szerint a férfit szándékos emberölés miatt kellett volna elítélni. Az, hogy végül miben találják bűnösnek, egyáltalán nem mindegy: előbbiért ötévnyi börtönbüntetés, utóbbiért akár életfogytiglani is adható.

Bevallom, nagyon megdöbbentett a Debreceni Törvényszék elnökének döntése, több évtizedes praxisom alatt ilyet még egyik ügyemben sem tapasztaltam. Nagyon örülök a mostani döntésnek, és úgy érzem, érdemes volt verni az asztalt és erélyesen hangot adni nemtetszésünknek az elsőfokú ítélettel kapcsolatban.

Nagyon remélem, most már igazságos ítélet születik, és az elkövetőt szándékos emberölésben mondják ki bűnösnek

– mondta dr. Lichy József, aki Csenge családjának jogi képviseletét látja el az ügyben.

Soron kívül ítélhetik el B.Rolandot, aki vízaknába dobta Csengét Forrás: Shutterstock

Az enyhe ítélet ellen nem csak a család, de rengeteg civil szervezet, magánember és politikus is felszólalt. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vérlázítónak minősítette a bírói döntést.

"Amióta a kislányomat elveszítettem, ez az első jó hír, ami ért. Megnyugodtam, hogy nemcsak mi, akik szerettük Csengét, gondoljuk úgy, hogy felháborító ítélet született, hanem a ítélőtábla elnöke is úgy érzi, soron kívül cselekednie kell. Az biztos, hogy én ott leszek Debrecenben a tárgyaláson, ahogy az összes eddigi ülésen" – reagált a fejleményekre Csenge édesanyja, Farkas Róza.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.