A Mintaapák című sorozat távozó szereplőiről nyilatkoztak a stábtagok. A dolgozók megkönnyebbültek, hogy új színészekkel folytatódik a sorozat. 

A Mintaapák című sorozatból négy főszereplő is távozott. Először Fenyő Ivánról derült ki, hogy nem folytatja a munkát, majd Szabó Kimmel Tamás jelentette be Facebook-oldalán ugyanezt. Ezután Kovács Patrícia és Klem Viktor is csatlakoztak a távozókhoz. Ők részleteket nem árultak el, a csatorna azonban közölte, hogy Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor magatartásbeli és emberi problémák miatt távoznak, a színészek azonban visszautasították ezeket a vádakat. Az a pletyka is elterjedt, hogy az egyik távozó színészt kicsi Damunak becézték a háta mögött.

Mintaapák szinte összes főszereplője távozikFotó: Szabó Gábor - Origo

 Egy a produkcióban dolgozó elmondta, megkönnyebbültek, hogy más színészekkel folytatódik majd a forgatás.

Sajnos, gyakran nagyon rossz volt a légkör, nehéz volt a közös munka. Többen voltak olyanok, akik nem sokkal a forgatás kezdete után már úgy érezték, némelyikükkel nagyon keserves együtt dolgozni. Nehéz volt megfelelni az elvárásaiknak, és volt olyan köztük, aki ezt gyakorta fel is emlegette. Igazi megpróbáltatássá tették a mindennapokat" - mondta a Blikknek egy bennfentes. "Sokan inkább elmentek maguktól, nem akarták tovább folytatni a munkát" - tette hozzá.

A színészek közül egyelőre Szabó Kimmel Tamás reagált a menedzsmentjén keresztül. "Mindenben tartjuk magunkat a szerződésünkhöz, semmiféle információra nem szeretnénk és nem is tudunk reagálni" - üzente.

A TV2 sajtóosztálya a következőket közölte. 

"A TV2 a család televíziója, elsődleges számunka nézőink elégedettsége. A Mintaapák produkciónk kapcsán is próbáltunk a lehetőségeinkhez képest mindent megtenni azért, hogy a legtovább egyben tartsuk a színészcsapatot. Nyitottak voltunk a kompromisszumra, ami a távozó színészekről sajnos nem volt elmondható. Azonban eljött az a pont, amikor Klem Viktorral és Szabó Kimmel Tamással a hozzáállásuk miatt nem folytathattuk tovább a közös munkát. Talán a színészek azt gondolhatják, revansot vettek a csatornán, ám valójában több százezer nézőt hagytak cserben" - írták.