Bálint gazdára emlékezünk: az ország kertésze ma este csöndben ment el

Forrás: Csudai Sándor/ Origo -
halál kertész gyász Bálint gazda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bálint György július 28-án töltötte be volna be 101. életévét. 

Bálint gazda az 1960-as évek óta kertészeti tanácsokat adott. A mindig mosolygós öregúr egészen haláláig nagyon aktív életet élt. Azt vallotta, a hosszú élet elsőszámú titka a természettel való szoros kapcsolat, a másik pedig az aktivitás fenntartása.

Bálint György 1919-ben született Gyöngyösön. Kertészmérnöki oklevelét a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián 1941-ben kapta meg. 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett. Élete során országgyűlési képviselő is volt, pályafutása alatt számtalan díjat és elismerést kapott.

Néhány évvel ezelőtt létrehozta és unokájával együtt naponta frissítette honlapját: Bálint gazdát közel ötszázezren követték. Bálint gazda április végén egy mosolygós fotóval köszönte meg a névnapi jókívánságokat:

"Úgy tudom tárgyiasítani az embernek az életfolyamát, hogy amikor megszületik egy gyerek, akkor kap egy vastag hajókötelet. Ahogy az évek múlnak, ez a hajókötél mindig vékonyabbá válik. A végén már csak egy cérnaszál marad, ami ha már nagyon vékony, elszakad."

-mondta egy korábbi interjúban.

Bálint gazda életének 101. évében aludt el örökre. Forrás: Csudai Sándor/ Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.