Vallomást akar tenni a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt férfi

Fotó: Koncz Márton - Origo -
gyilkosság nyomozás soroksári futónő soroksári gyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus miatt maradt el R. Szilveszter tárgyalása, akit a soroksári futónő megölésével vádolnak. A féri már sürgetné a tárgyalást, ugyanis vallomást szeretne tenni.

Gyurik Krisztinát 2013-ban gyilkolták meg Soroksáron futás közben egy elhagyatott részen. A tettes megerőszakolta, majd megfojtotta az édesanyát. A nyomozás azóta is tart.
R. Szilvesztert vádolják, aki évek óta börtönben ül betörés miatt. A férfi DNS-ét megtalálták a helyszínen, és a nő mobiltelefonja is nála volt.

R. Szilveszter vallomásra készül. Fotó: Koncz Márton - Origo

A tárgyalása a koronavírus miatt elmaradt, pedig a férfi vallomást szeretne tenni. Csakhogy a gyilkosságot továbbra sem akarja elismerni.
„Való igaz, hogy a terveink szerint Szilveszter megtöri a hallgatását, és vallomást tesz, de csak azzal kapcsolatban, hogy az áldozat telefonja miként került hozzá. A gyilkosságot továbbra is tagadja" – nyilatkozta a Blikknek dr. Lichy József, a vádlott jogi képviselője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.