Elképesztő gyilkosság híre terjed a neten: halálra vertek egy koronavírusos beteget egy Los Angeles-i kórházban.

A 82 éves férfit az egyik szobatársa gyilkolta meg. A hírek szerint a 37 éves elkövetőt, Jesse Martinezt zavarta, hogy az idős ember imádkozni kezdett, ezért egy oxigénpalackkal agyonverte. A kórház azóta nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben, de a rendőrség már letartóztatta és vádat emelt az elkövető ellen - írta meg a New York Times.

Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

 

Sajnos nem ez az első eset, hogy a betegek egymást bántalmazzák a kórházakban. Korábban egy 86 éves nő is életét vesztette a Brooklyni Woodhulli Orvosi és Mentális Egészségügyi Központban, mert egy másik beteg meglökte, és elesett. Az elkövető indítéka az volt, hogy az idős asszony nem tartotta a járvány miatt előírt távolságot. A szakemberek szerint a járvány jelentősen megnövelte a szorongó, agresszív emberek számát, ezért van sokkal több tragikus eset.