Gáspár Győző teljesen kiakadt, haza akarta küldeni Virág pasiját

Forrás: Mokka -
Gáspár Győző szerelem Gáspár Virág pasi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspáréknál állt a bál Virág szerelmi élete miatt. Híres édesapja nem bírt magával, de szerencsére Bea asszony lehűtötte a showmant.

Vendégségbe érkezett a Gáspár-családhoz Virág udvarlója, ám mivel a fiú autóval jött, így felmerült a kínos kérdés: ihat-e a többiekkel, hiszen ha alkoholt fogyaszt, nem tud majd hazamenni. A családfő már csak a feltételezésen is kiakadt:

Forrás: Mokka

"Én sem aludtam anyádnál, nem aludtam nála, amíg Isten színe előtt el nem vettem. Míg az Isten házába el nem visznek, nem alszik itt!" - mondta Győző, de Bea asszony lecsitította az urát. A fiú végül ott alhatott, de Győző nem tudott belenyugodni a történtekbe. Azt mondja, 47 éves, de még tudta elfogadni, hogy mindkét lánya felnőtt.

A részleteket kedden tudhatjuk meg a Life TV Van életünk című realityjének következő epizódjából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.