A Semmelweis Egyetem klinikaigazgatója: "Ez a vírus kiszámíthatatlan"

pandémia COVID-19 koronavírus Semmelweis Egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy több lett a koronavírus-fertőzött sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége - hangsúlyozta Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója az M1 vasárnap esti műsorában.

Kiemelte azt is, hogy az intenzívosztályok ki fognak tartani. Gál János elmondta, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elrendelte plusz 50 intenzív ágy felállítását.

A szakember elmondta: jelenleg azt látni, hogy hogy sokkal több beteg kerül az intenzív osztályra, a fiatalabb korosztályból is. Az egészségügyi dolgozók a rendelkezésre álló eszközökkel és gyógyszerekkel segítik az életben maradás esélyeinek növelését.

Dr. Gál János Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Gál János szerint "ez a vírus kiszámíthatatlan", változik. Ezért is fontos az intenzív terápia érdekében, hogy legyen elegendő lélegeztetőgép - hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva elmondta: angol kollégái arról számoltak be, hogy ott is sok ember került kórházba, ami megterhelte az egészségügyi ellátórendszert. A szakember szerint emberfeletti, amit az egészségügy minden szakterületén, de különösen, amit az intenzív osztályokon végeznek Magyarországon.

Gál János nagyon fontosnak nevezte, hogy minél előbb megkapják az emberek a koronavírus elleni vakcinát. Kiemelte: a Magyarországon engedélyezett oltóanyagok biztonságosak, egyik esetében sem találkoztak komoly szövődménnyel. A Semmelweis Egyetem klinikaigazgatója szerint az oltás beadatása mindenkinek "erkölcsi kötelessége".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.