Szörnyű: éhező, meztelen gyereket találtak egy koszos lakásban bezárva

bűntény gyermekbántalmazás gyermekvédelem bezárva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség 7 éhes, szomjas, koszos és meztelen gyereket talált bezárva egy brazíliai ingatlanban, miután a szülők 13 éves nővérük gondozására bízta őket.

A rendőrség mocskosan és éhesen talált rá a három és hét év közötti gyerekekre, akiket egy 13 éves lány gondozására bíztak. A gyerekek betegek voltak: influenzában szenvedtek, sebek voltak a testükön, ráadásul vérszegénység jeleit is mutatták. A gyermekvédelem szerint az egyik kisfiú autista - adta hírül a Daily Star.

A 13 éves lánynak azt mondta a két idősebb nővére, hogy vigyázzon a gyerekeikre és ha bárki megkérdezi, hazudja azt, hogy 17 éves. A rendőrök szerint a lakás piszkos volt, nem volt folyóvíz, ivóvíz, étel, tűzhely vagy hűtőszekrény.

gyerek fiú sír illusztráció Forrás: Shutterstock

Egy ismeretlen tett bejelentést, így talált a rendőrség a gyermekekre. A lakóknak kellett segíteniük, hogy átvágják a fém kaput és hozzáférjenek a fiatalokhoz, akiket később gondozásba vettek. A tisztviselőknek először nem sikerült megtalálniuk az anyákat, később azonban a két anya megkereste a gyermekvédelmi szolgálatot, hogy visszaszerezzék gyermekeiket.

A gyermekvédelem munkatársai próbálták megtalálni a gyermekek apját és nagyszüleit is, de őket is alkalmatlannak ítélték a jelenleg gondozásban lévő fiatalok felnevelésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.