Magára hagyta újszülött babáját egy egri nő, a gyerek nem élte túl

baba ítélet újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elsőfokon tíz év szabadságvesztésre ítélték Egerben azt a nőt, aki egy Heves megyei település határában megszülte, elrejtette, majd magára hagyta újszülött gyermekét, ezzel a csecsemő halálát okozva.

Magára hagyta újszülött kisbabáját egy egri nő, a gyerek nem élte túl.
Hoszné Nagy Tímea tájékoztatása szerint a vádlott az Egri Törvényszéken tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott tárgyaláshoz való jogáról - közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A bíróság a vádiratnak megfelelően bizonyítottnak látta a nő bűnösségét emberölés bűntettében.
Ítéletében így a tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztés, mint főbüntetés kiszabása mellett ugyancsak 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Megszüntette továbbá három - jelenleg a nagyszülők gondozásában élő - kiskorú gyermeke fölött eddig gyakorolt szülői felügyeleti jogát is.

A határozatot az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője az ülésen nem élt nyilatkozattételi jogával, így három napjuk van jelezni esetleges fellebbezési szándékukat - közölte a szóvivő, hozzátéve: ha ők is elfogadják az ítéletet, az jogarőre emelkedik, fellebbezésük esetén az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.