Eddig tartott a nyár? Ekkortól már jön az újabb lehűlés

Forrás: Shutterstock -
eső időjárás Nyár lehűlés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig köszöntött be az igazi nyár, már készülhetünk a lehűlésre. 

Szombat

A kezdeti napsütést követően északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de estitg csak északnyugaton fordulhat elő zápor. Estétől aztán egyre többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. Az északnyugati szél fokozatosan megélénkül, majd megerősödik, késő estétől viharossá fokozódik. 25-30 fokos meleg lesz.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Vasárnap

Hajnalban többfelé eshet az eső, majd reggelre már csökken is a felhőzet, később napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz. Felfrissülést hoz a hidegfront: 21-26°C közé esik vissza a hőmérséklet.

Hétfő

Ragyogó napsütésre van kilátás, kevés gomolyfelhővel. Kicsi az esély csapadékra. Reggel 5-12, délután 21-27 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedd és szerda

Sok napsütés, kellemes nyári idő valószínű. Csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés: szerdán már 25-30°C is lehet - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.