Egy olyan bolygót akar meghódítani a NASA, mely egykor hasonlított a Földhöz

Forrás: https://www.space.com/solar-orbiter-makes-first-venus-flyby -
Vénusz űrszonda NASA bolygó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A NASA pár hete jelentette be, hogy két űrszondát is küldenek a Vénuszra. Erről a bolygóról egyébként úgy tudni, korábban nagyban hasonlított a Földre, de most a felszínén emberi életre alkalmatlan körülmények jellemzőek.

A projektet 2028-2030 között tervezi az amerikai űrügynökség, melyben a két, Vénuszhoz érkező űrszondának különböző feladata lesz.

A DAVINCI+ küldetés során egy légköri ereszkedőegység és az azt támogató, saját műszerekkel felszerelt keringőegység fog adatokat gyűjteni a Vénusz légkörében.

Egy művész ábrázolása amint a Solar Orbiter a Vénusz mellett repül. Forrás: https://www.space.com/solar-orbiter-makes-first-venus-flyby

A VERITAS küldetésben egy űrszonda bolygó körüli pályára áll, és onnan vizsgálódik majd, méghozzá egy nagy felbontású radar és infravörös képalkotó segítségével. A tudósok és kutatók azt várják, hogy így sikerül majd az eddigi legpontosabb és legrészletesebb háromdimenziós térképet megalkotni a Vénusz felszínéről. Sőt, még a bolygó geológiai történetére is fény derülhet - volt-e valaha ócánja -, valamint arra a kérdésre is megkapjuk így a választ, hogy vannak-e működő vulkánok a Vénuszon, és mi okozhatta az évmilliókkal ezelőtt kialakult üvegházhatást, aminek eredménye lett az extrém felszíni körülmény.

A NASA egyébként nem most küld először űrszondákat a Vénuszhoz. A Pioneer Venus Multiprobe 1978-ban vizsgálta a bolygó légkörét pár órán át, majd 1990 és 1994 között a Magellán űrszonda nyújtott betekintést a Vénusz vastag légköre alá, feltérképezve a bolygó felszínét.

Ez is érdekelhet: Hamarosan ismét ember léphet a Holdra - egészen közeli az időpont

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.