Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a héten hozhat első fokon ítéletet a bíróság Galambos Lajos és társai ellen hét éve folyó büntetőperben. A tegnapi nap a védőbeszédek megtartásával folytatódott a procedúra, ahol nagyon durva szavak hangzottak el Lajcsi ügyvédje szájából. A zenész elárulta, hogy az egész ügy rendkívül megviselte a családját.

Galambos Lajos és társai ellen folyó büntetőper már hét éve tart, amely a tegnapi nap folyamán a védőbeszédek megtartásával folytatódott a bíróságon.

A legutóbbi tárgyalásnapon az ügyész a trmombitaművészre hét év letöltendő szabadságvesztés kiszabását, feleségére pedig két évet kért. Lajcsi korábban azt nyilatkozta, személyes indítékot sejt a háttérben a rá váró büntetéssel kapcsolatban.

A zenész ügyvédje a szerda délelőtti tárgyaláson hosszasan sorolta az okokat, melyek szerinte védence minden vádpont alóli felmentését indokolnák, ugyanígy tette felesége, Boglárka jogi képviselője is. Továbbá kiemelte, hogy az asszony egészsége megroppant az évek óta tartó pereskedés során.

"Bár a vád szerint Galambos Boglárkának tudnia kellett arról, hogy áramot, vizet és gázt lopnak a lakópark területén, az eljárás során kiderült, ő egy műszaki antitalentum, amely egyértelművé teszi, hogy a vádpontban foglalt bűncselekmények elkövetésében nem vehetett részt, ezenfelül bűnösségét semmilyen konkrétum nem igazolja.

Galambos Lajcsi és családja életét tönkretette az évekig húzódó bírósági ügyFotó: Csudai Sándor - Origo

 

Amennyiben mégis bűnösnek találja őt a bíróság, úgy felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérjük ügyfelem egészsége miatt. A hosszú évek óta tartó eljárás nagyban hozzájárult Boglárka állapotának súlyos és rohamos romlásában, amely soha többet nem hozható helyre" - jelentette ki határozottan Boglárka jogi képviselője.

Galambos Lajos a Blikknek megerősítette, hogy az elhúzódó ügy mindkettejüket rettenetesen megviselte.

"Megtépázták a becsületemet, a feleségemet pedig tönkretették, teljesen egyértelmű, hogy az ügy miatt romlott ilyen sokat az egészségi állapota.Amit az ügyvédje mondott, sajnos igaz, hiszen rövid idő alatt drasztikusan gyengült, és ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, vagy úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Elfogultság van amögött, hogy meghurcoltak minket, és egy ilyen barkácsolt vádirattal vettek el ennyi évet az életünkből" - mondta a zenész.

Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián szerint a büntetés kiszabásánál több mindent figyelembe kell vennie a döntéshozóknak.

"Ügyfelem büntetlen előéletű, elismert, állami díjjal kitüntetett zenész, a társadalom fontos és hasznos tagja. Emellett fontos, hogy súlyosan beteg feleségéről gondoskodik, valamint három gyermeket tart el, gondoskodik róluk"- nyilatkozta az ügyvéd.

"Nem akarom elhinni, hogy bűnösnek mondhatnak ki minket, ezt az ügyészség sem gondolhatja komolyan. Bízom az igazság erejében, ezért se a feleségem, se én nem félünk az ítélettől. Boglárka kifejezetten nyugodt, hiszen tudja, nem követett el semmit. Ami velem történt, az karaktergyilkosság. Vissza kell szereznem a becsületemet" - jelentette ki határozottan Galambos Lajos.