Lakásmaffia áldozataivá válhattak az idős óbudai emberek: rejtélyes halálesetekről számoltak be

Forrás: Thinkstock -
gyanús Óbuda panel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rejtélyes körülmények közt halt meg több idős ember óbudai panelekben, majd gyanús és figyelmeztető plakátok jelentek meg Óbudán, a Vörösvári úti panelházakban.

A helyiek által is ismert, több egyedülálló idős ember halt meg rejtélyes körülmények között, miután eltartási szerződést kötöttek vagy lakottan eladták a lakásukat. A helyi lakásszövetkezet által kihelyezett üzenetben arra figyelmeztetnek, hogy a lakók legyenek óvatosak, ha bárki is eltartási szerződést akar velük kötni.

Bár egyelőre nem bizonyított, hogy az eltartóknak közük lenne a halálesetekhez, a rendőrség már vizsgálódik az üggyel kapcsolatban.

Az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László elmondása szerint tudomásuk van arról, hogy az elmúlt 5 évben több hasonló gyanús eset is történt: idős, egyedülálló személyekkel eltartási szerződést kötöttek, majd ezek az emberek hamarosan elhaláloztak. A szerződéseket nem mindig ugyanaz a személy kötötte, de Tilly László úgy tudja, hogy egy csoporthoz tartoznak - írja a Ripost.

-tette hozzá a férfi.

A történtekről a lakók is pletykálnak, és arról beszélnek, hogy az egyik gyanús halálesetnél a szívgyógyszert, egy másiknál az inzulint adagolhatták túl.

Képünk illusztráció. Forrás: Thinkstock

Kapcsolódó tartalom: A lakásmaffia nyomában - leleplezzük a csalókat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.