Fényes nappal, gyerekekkel teli buszon zaklatta a fiatal lányt a szatír: "Éreztem, ahogy a teste a testemhez ér"

Forrás: Shutterstock -
perverz Budapest szatír zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felfoghatatlan, ami a fiatal magyar lánnyal történt: rövid időn belül két alkalommal is szexuális zaklatás áldozata lett a tömegközlekedésen. Utólag már bánja, hogy egyszer sem kért segítséget, de akkor úgy érezte, hogy nem méltó arra, hogy bárki is az ő problémájával foglalkozzon. 

Az első alkalommal fényes nappal hazafelé tartott az iskolából, amikor egy férfi leült mellé és szorosan hozzásimult.

"2019 áprilisában délután fél 3 körül szálltam fel a leginkább kis- és középiskolásoktól hemzsegő buszra, ahol a fárasztó nap után végre nyugalomra leltem.

Zenét hallgattam, ahogy szoktam, nem vágytam másra, mint kicsekkolni a világból, de a törekvésemet egy idegen férfi mellém huppanása zavarta meg. (...) Egy kis idő után egyre szorosabban húzódott felém, éreztem, ahogy a teste a testemhez ér, és már-már a busz falához szorít.

Nem ijedtem meg, továbbra is csukva tartottam a szemem, és igyekeztem a zenére figyelni. Mindez csak addig sikerült, amíg valami furcsa, édeskés illatot nem éreztem.

Nem mertem odanézni, féltem a vélt látványtól, miközben arra gondoltam, hogy biztos csak az én fantáziám ilyen mocskos.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Mégis, mintha a szemem sarkából láttam volna, hogy a férfi a karját le és fel ütemesen mozgatja. Sztornóztam a fejemből a bevillanó képeket, mondván, csupán a képzeletem puszta torzszüleményei azok, meg egyébként is fél 3 van, a busz telis-teli gyerekekkel, ki tenne hát ilyet?" - idézte fel a szörnyű pillanatokat a fiatal,19 éves lány, aki rájött, hogy a valóság sokkal rosszabb, mint azt képzelte.

"Már éppen kezdtem hozzászokni a szaghoz, és a mozdulatsor sem tűnt fel többé, amikor egy átgondolatlan mozdulattal a fejem balra billentve megláttam a mellettem ülő férfi merev péniszét, ahogy a nadrágját letolva önkielégítést végez éppen. Ekkor láttam életemben először péniszt.

Megijedtem, nem mertem jelezni szándékom, hogy leszállnék, féltem tőle, féltem szólni akárkinek, bárkinek, és úgy éreztem, nem vagyok érdemes arra, hogy egy buszt miattam vonjanak ki a forgalomból. Úgy éreztem, nem vagyok sem méltó, sem fontos annyira, hogy bárki számára jelezzem az általam elszenvedett abúzust. A mulasztásom azóta is bánom, nem kellett volna hagynom, hogy előttem leszálljon a férfi, aki egyébként a járművet elhagyva, egy kaján mosollyal még vissza is kacsintott rám" - mesélte a gimnazista, aki egy évvel később, a koronavírus-járvány kellős közepén hasonlóan szörnyű helyzetbe keveredett egy budapesti villamoson - írja a Blikk.

"Az ablak üvegében egyszeriben arra lettem figyelmes, hogy egy férfi rikító piros melegítőnadrágban intim tájékon fogdosni kezdi magát. Akaratlanul is odanéztem, hogy jól láttam-e, vagy tévedtem. Ekkor észrevettem, hogy feltehetőleg fehérneműt sem viselt, ezért látszott provokatív módon, jól kivehetően a pénisze a nadrágján keresztül.

Az utazás alatt végig simogatta magát egészen Zuglóig, amikor a vasútállomáshoz érkezve lepattantam a járműről és elrohantam a helyszínről. Nehéz megfogalmazni, hogy miért nem éltem a bejelentés lehetőségével ez alkalommal sem" - magyarázta a fiatal.

Ez is érdekelhet: Újra lecsapott a gödöllői HÉV-en a szatír - ő volt a brutális támadás áldozata

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.