22 éves lány fulladt a Dunába: iszogatás után, gumicsónakkal mentek be a vízbe barátjával

Forrás: shutterstock -
Duna Göd fulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gumicsónakkal evezett a Dunán egy 22 éves lány a barátjával, de felborultak. Hiába próbáltak rajtuk segíteni, csak a fiút sikerült kimenteni. 

A 22 éves lány és ismerőse augusztus 21-én, szombaton borult bele a Dunába Gödnél. A fiatalok gumicsónakkal eveztek a vízben, és a Tények információi szerint egyikük sem viselt mentőmellényt. A lány és az ismerőse előtte iszogattak a parton, utána mentek be a vízbe. A férfi állítólag felállt a gumicsónakban, mert meg akarta fogni egy fa ágát, emiatt borultak bele a folyóba.

A parton sátorozó fiatalok közül sokan próbáltak segíteni rajtuk, előlánccal pásztázták végig a területet, és egy hajós is a segítségükre sietett, de csak a férfit tudták kiementeni. A lányt órákon át keresték, halradarral is próbálkoztak, de hiába. Végül a búvárok találták meg a fiatal holttestét vasárnap délelőtt.

A Balatonon is történtek tragédiák, nemrég két ember, köztük egy 15 éves fiú fulladt bele a vízbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.