Nehéz helyzetbe került az egykori sztártévés, Dömsödi Gábor: alig valami a fizetése

választás Dömsödi Gábor fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dömsödi Gábor, akit egykor Hajdú Péter mellett láthattunk a tévében, nehéz helyzetbe került: összesen havi 60 ezer forint a nettó jövedelme. 

Nagy karriert futott be tévésként Dömsödi Gábor, de egy csapásra eltűnt a tévénézők szemei elől. Hajdú Péterrel sikeres műsort vezettek közösen, amikor azonban elváltak útjaik egymástól, Dömsödi Gábor nem folytatta a tévézést.

Dömsödi Gábor havi 60 ezret keres Forrás: MTI/Komka Péter

Botránykönyveket írt, majd polgármesterként tevékenykedett, de három éve nem sikerült megnyernie az embereket, és ezzel elnyernie a posztot. Az előválasztások miatt leadott vagyonnyilatkozatából pedig kiderült, hogy megfogyatkoztak a forrásai: mindössze havi nettó 60 ezer forint a keresete.

Nem az én problémámmal kell foglalkozni,

Blikknek

"Nekem van más lehetőségem, tudok könyvet írni, amit szerencsére meg is vesznek" - árulta el. Elmondta azt is, hogy miről ír. "Az első ötven autómról fog szólni a könyvem" - mondta, az ehhez szükséges összeget pedig egy trabant elárverezéséből fogja előteremteni.

"Hajdan a polgármesteri kampányomhoz a cápaként ismert BMW 635 CSI-t, gyerekkorom kedvenc sportkocsiját bocsátottam árverésre. Ebből is látszik, hogy a polgármesterségemet szolgálatnak fogtam fel, nem loptam, és semmilyen kedvezményt nem fogadtam el" - mondta. Bízik a mostani választási sikerében. "z előválasztás nehezebb lesz, mint a választás. Ha azt megnyerem, akkor jó eséllyel le fogom győzni az ellenfelemet" - árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.