Hátborzongató: Boncolás előtt derült ki, hogy a hallottnak hitt férfi életben van

Forrás: Shutterstock -
Románia tévedés férfi boncolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas hibát követtek el a dolgozók a Craiova megyei kórházban Romániában: az egyik beteg családja már elkezdte szervezni hozzátartozójuk temetését, amikor kiderült, hogy az illető nem halt meg.

Információk szerint a Craiova megyei kórházban, Romániában egy epilepsziás betegről megállapították, hogy az elhunyt, ezt követően pedig a családot is értesítették a halálesetről.

Azonban meghökkentő dolog történt, amikor a családtagok megérkeztek a hullaházba, hogy azonosítsák a holttestet. Kiderült, hogy egy számukra idegen férfi fekszik ott.

Hátborzongató: Boncolás előtt derült ki, hogy a hallottnak hitt férfi életben van (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Később arra is fény derült, hogy a halottnak hitt családtag életben van, és a kórház dolgozói az intenzív osztályon találtak rá a 78 éves férfira.

Az intézmény igazgatója elismerte, hogy hiba történt az intenzív osztályon, ahol összekeverték a betegeket, sőt, az orvosi személyzet még egy boncolási kérelmet is leadott a rendőrségen - írja a Blikk.

Nyilvánosságra hozták Michael Jackson boncolási jegyzőkönyvét: hihetetlen, ami kiderült

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.