Aggasztó a helyzet: erre nem volt korábban példa hazánkban a koronavírus-járvány alatt

Forrás: shutterstock -
negyedik hullám statisztika reprodukciós ráta koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keddről szerdára megduplázódott a koronavírusos betegek száma, ami aggodalomra ad okot. Ráadásul az még nem fordult elő, hogy ennyire magas legyen a reprodukciós szám és olyan nagy esetszámmal kombinálódjon, mint a mostani.

Némi aggodalomra adott okot, hogy szerda reggelre 3125 új covidos megbetegedést igazoltak, csaknem dupla annyit, mint amennyit egy nappal korábban. Az Index által megszólaltatott szakember szerint azonban nem érdemes egyetlen mérési adatból messzemenő következtetéseket levonni, érdemes a számokat a múlt hét azonos napjához hasonlítani vagy egy egyhetes mozgóátlagot nézni. Ugyanakkor sajnos a tágabb kontextusban vizsgált járványadatok sem túl bíztatóak.

A reprodukciós szám október eleje óta azonban folyamatosan nő, most már 1,4 körül tarthat. Forrás: shutterstock

- nyilatkozta Ferenci Tamás, biostatisztikus, aki azt is hozzátette, hogy a hazai járványmatematikai modellezők és epidemiológusok jelenleg is vizsgálják, hogy a reprodukciós ráta mitől szökött ilyen magasra, és mindez milyen rövid, valamint hosszabb távú következményekkel járhat az emelkedő napi esetszámok mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.