Venczel Vera sokat betegeskedett, de mindvégig férje miatt aggódott igazán

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
gyász elmúlás Venczel Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Venczel Vera hat éve köszönt el végleg a színháztól, bár nem így tervezte. Először ő betegedett meg, majd férje.

Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Érdemes és Kiváló művész - tudatta a Vígszínház szombaton az MTI-vel. Venczel Verát pénteken otthonában, szerettei körében érte a halál. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

A színésznő 50 éven keresztül dolgozott megállás nélkül, végül egy baleset miatt vonult vissza végleg.

Hat évvel ezelőtt a Hegedűs a háztetőn elődása közben megbotlott, elesett, és eltört a csípőcsontja. Ezután kilenc hónapig nyomta az ágyat, de amint felépült, visszatért a Vígszínházba. A Félkegyelmű című darabot még végigpróbálta, de a bemutatón már nem vett részt, ismét megbetegedett. Végül orvosa tanácsára visszavonult.

- nyilatkozta akkor a Best magazinnak.

Miután visszavonult, férje súlyos beteg lett, ezért véglegesen eldöntötte, hogy folyamatosan férje mellett lesz és ápolja. Egyetlen félelme az volt, hogy ha ő is ismét megbetegszik, ki fog vigyázni férjére, Gyurira.

Később, amitől félt, bekövetkezett. Vera újra beteg lett, de végül ebből is szerencsésen felgyógyult. 76 évesen történt valami a szervezetében, egyelőre még nem tudni, hogy mi, de örökre elaludt.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Januárban utoljára még reményekkel telve nyilatkozott. Nagyon várta, hogy visszatérhessen a nézők elé.

- mondta akkor a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.