A negyedik hullámban sokkal több a megbetegedés, mint az előzőekben, és sokkal több gyerek kerül kórházba: két hét alatt megháromszorozódott a 15 éven aluli fertőzöttek száma.

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Infostartnak beszélt arról, hogy intenzív osztályos kezelést igénylő gyerekek is vannak. Azt is elmondta, hogy jelenleg még várják az eljárásrendet az 5-12 évesek oltásához.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adataiból kiderült, hogy két hét alatt megháromszorozódott, és rekordszinten van a 15 év alatti koronavírusos betegek száma Magyarországon. 

"Igyekszünk minden egyes gyereknél nagyon pontosan elhatárolni, hogy ki az, aki kockázati csoportba tartozik és elvégeztetni a teszteket, és valóban azt találjuk, hogy egyre több tünetes gyerekkel találkozunk" - mondta Havasi Katalin, aki szerint a delta variáns más lefolyású betegséget okoz a gyerekeknél.

IllusztrációForrás: Shutterstock

"Talán ennek az is az oka, hogy az idősek között többen oltottak már, és a gyerekek ilyen szempontból védtelenebbek, illetve önmagában az, hogy a delta variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, sokkal fertőzőbb: egyetlen beteg többeket fertőz meg. Maga a vírus is több tünetet okoz, mint a korábbiak" - folytatta Havasi Katalin.

A gyermekeknél gyakoribb tünet a hasfájás, hasmenés, hányás, láz, gyengeség, felső légúti tünetek, a nátha, a köhögés. A kórházba kerülés okai között ott van a gyengeség, a táplálási nehezítettség, a nagyon erős hasfájás, a hasmenés, de akár a tüdőgyulladás is. 

Szerencsére gyerekek ritkán kerülnek lélegeztetőgépre, viszont vannak, akik igénylik az intenzív osztályos kezelést.