"Nem volt igazságos a mentortársaim részéről" - ByeAlex így vélekedik versenyzője kieséséről

Forrás: Instagram/byealexittvan -
X-Faktor mentor ByeAlex kiesés RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktortól ezúttal ByeAlex egyik versenyzőjének kellett búcsúznia, de a mentor szerint ez a döntés nem volt teljesen igazságos. 

Az X-Faktor legutóbbi döntőjében ByeAlex két versenyzője került a veszélyzónába, Alee és Mehringer Marci. Azt, hogy közülük ki maradjon bent, a nézők döntötték el, végül Alee kapott még esélyt a bizonyításra és a győzelemre. Marci pedig távozott, de nem csalódottan.

ByeAlex nem érzi igazságosnak a döntést Forrás: Instagram/byealexittvan

"Jól vagyok, és megmondom őszintén, számítottam arra, hogy én esek ki. Sok volt már a hajtás, és bár szerettem volna önmagamat és a céljaimat megvalósítani, nem úgy sült el, ahogyan terveztem" - mondta a Blikknek az énekes, aki nem adja fel az álmait: azzal, hogy zenélt és megismerték az emberek, megkapta a kezdő lökést. Habár a fiú nem szomorú, ByeAlex nem tarja igazságosnak a kialakult helyzetet, vagyis azt, hogy az ő két versenyzője került a veszélyzónába.

Nem volt igazságos a mentortársaim részéről, de nem akarom őket rossz fényben feltüntetni. Kicsit úgy tűnt, mintha ők direkt nem ültették volna le a srácokat,

Az X-Faktor mentorai miatt már a műsor elején botrány alakult ki. "Hol van a tehetség, a hang szerepe ebben a szennyben?" - tették fel a kérdést a nézők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.