A Nagy Ő: Tóth Dávid az Instagramján tálal ki a szakítása okáról Laurával

Forrás: TV2 -
Tóth Dávid A Nagy Ő szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, A Nagy Ő főszereplője, Tóth Dávid és választottja, Laura két hónap után szakítottak. Erről hétfőn reggel a TV2 Mokkájában beszéltek, majd Dávid az Instagramjára is posztolt.

"Ma reggel a Mokkában Lauraval arról beszélgettünk, hogy már nem vagyunk egy pár.
Két hónapig voltunk együtt és ez idő alatt rájöjjöttünk, hogy nem passzolunk igazán egymáshoz.
Kijöttek a különbségek, bizonyos dolgokban más volt a nézőpontunk, sokszor elbeszéltünk egymás mellett, végül rá kellett jönnünk hogy nem illünk igazán össze.

Forrás: TV2

A forgatást úgy fejeztük be, hogy szerelmesnek éreztem magam. Hosszú idő után először!
Majd a forgatás végeztével tudtunk tényleg kettesben lenni, kamerák nélkül először beszélgetni egymással. Ekkor nyílt alkalmunk igazán megismerni egymást, ez volt a legizgalmasabb időszak. Sajnálom, hogy végül nem jött össze kettőnk között a dolog, pedig hittük, hogy működni fog!
Mielőtt megkérdeznétek: nem gondolom, hogy más lányt kellett volna választanom, akkor, ott a szívemre hallgattam és most sem döntenék másképp.

Aki pedig azt mondja, hogy egy ilyen műsorban nem lehet megtalálni az igazit, annak azt üzenem: a szerelem bármikor és bárhol jöhet, meg kell adni neki az esélyt!
A legfontosabb pedig, hogy a mai napig jóban vagyunk Laurával és tiszta szívemből kívánom neki, Annabellának és a többi lánynak is, hogy találják meg a boldogságot!
Ezt kívánom nektek is és Kellemes Ünnepeket mindenkinek!!" - írta Dávid.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.