"Ez nem sci-fi, ez a valóság" - hátborzongató, mit rögzített a NASA űrszondája

űrszonda NASA sci-fi Hold űrhajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon furcsa, már-már megmagyarázhatatlan dolgot észlelt az űrszonda: a NASA most közzétette a felvételeket.

Hátborzongató hanganyagot tett közzé a NASA. Az ötven másodperces felvételt a Juno űrszonda idén nyáron rögzített adataiból készítették, amikor elhaladt a Jupiter körül keringő Ganymedes mellett.

A felderítő szonda a Ganymedes felszínétől mintegy 1038 kilométeres távolságban repült el óránként 67 ezer kilométeres sebességgel, közben folyamatosan rögzítette a Jupiter magnetoszféráján belül a hold által kibocsátott mágneses és elektromos hullámokat. A NASA tudósai a Földre visszaérkező rádióhullámok frekvenciáit átállították a hallható hangtartományba, így hozták létre a kissé hátborzongató felvételt.

Az anyagot most bárki meghallgathatja, és érdekesség, hogy a felvétel közepén a hang magasabban szól, ugyanis a szonda a Ganymedes mágneses terének egy másik régiójába lép be.

A holdról nemcsak hangfelvételt, de fotókat is közölt az űrügynökség: az egyiken a Jupiter két örvénylő vihara látható, a másik képen pedig a hold felszíne.

A Juno űrszonda egyébként 2011-ben indult útnak, és 2016-ban került a Jupiter közelébe. Azóta folyamatosan küldi az adatokat - írta meg a Bors.

A NASA vezető tudósának meggyőződése, hogy életjeleket látott a Marsonhttps://www.life.hu/hirek/20211115-meggyozodese-a-nasa-vezeto-tudosanak-hogy-eletjeleket-latott-a-marson.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.