Súlyos dolgokkal vádolják a népszerű énekest: bedrogozott és megerőszakolt egy fiatal lányt

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Earl Gibson Iii -
nemi erőszak megerőszakolás Chris Brown súlyos vádak bedrogozta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem ez az első eset, hogy erőszakkal vádolják, de most minden korábbinál durvább esetre derülhet fény.

Chris Brown amerikai énekes és színész nevét sokan nem a munkássága miatt, hanem bántalmazási ügye miatt ismerik. Évekkel ezelőtt ugyanis megverte a barátnőjét, a szintén világhírű énekesnőt, Rihannát. Brownt most egy ismeretlen nő vádolta meg, de nem pusztán nemi erőszakkal.

Nem ez az első zűrös ügye Forrás: AFP/2018 Getty Images/Earl Gibson Iii

A neve elhallgatását kérő orvostanhallgató azt állítja, hogy Chris Brown felcsábította a hajójára, ahol bedrogozta és akarata ellenére közösült vele. Hiába kérte, hogy a férfi álljon le, az énekes megerőszakolta a tehetetlen nőt, majd utána magára hagyta. Másnap pedig egy üzenetet küldött neki, amelyben azt kérdezte, hogy vett-e be esemény utáni tablettát, mivel az aktus során nem védekeztek.

A nő 20 millió dolláros (6,3 milliárd forintos) kártérítési pert indított az őt ért érzelmi és fizikai megpróbáltatások miatt – írja a Blikk a TMZ információi alapján. Chris Brown egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.