Bejelentést tett a kormány: ekkor alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá

Forrás: Shutterstock/rarrarorro -
május 1. védettségi igazolvány oltási igazolvány itthon koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány korábbi bejelentése szerint az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá.
Az erről szóló kormányrendelet-módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - írták.

Kiemelték:

azok a védettségi igazolványok, amelyek a fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is.

Emlékeztettek: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón bejelentette, hogy az uniós gyakorlathoz igazodva, a kormány május 1-jére tolta ki a védettségi igazolványok oltási igazolvánnyá alakulását.

Ez azt jelenti, hogy májustól csak oltási alapon lesz érvényes az igazolvány. "Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő, fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolvány pedig májustól elveszíti érvényességét" - fogalmaztak.

EU Digital COVID Certificate uniós védettségi igazolvány Forrás: Shutterstock/rarrarorro

A KTK tájékoztatása szerint az is változatlan, hogy májustól az oltási igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség - főszabály szerint - csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa.

A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes - hangsúlyozták.
Hozzátették: az egydózisú Janssen vakcinával oltottak esetében szintén 6 hónapon belül kell felvenni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon.

A 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő lesz az érvényességhez - írták.

Jelezték:

a jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nem lesz szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

A közleményben megjegyezték: aki szeretné mielőbb felvenni az oltást, illetve a megerősítő oltást, az a most zajló februári oltási akciókon könnyedén megteheti előzetes időpontfoglalás nélkül is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.