A VV Fanni megölésével vádolt B. László ki sem lép dunaújvárosi lakásából.

B. László dunaújvárosi otthonában, házi őrizetben tölti mindennapjait. Hogy ténylegesen betartsa a házi őrizetet, elektronikus nyomkövetőt rögzítettek a bokájára. Ha engedély nélkül hagya el a hatóságnál bejelentett tartózkodási helyét, az azonnal a bíróság tudomására jut, és a férfi nagy valószínűséggel visszakerül a rácsok mögé. 

A Bors meglátogatta a vádlottat, ám ő határozottan elhárította az érdeklődést. Elmondta, hogy a körülményekhez képest viszonylag jól van, majd becsukta maga mögött az ajtót. Bár ő nem nyilatkozott, a társasházban mindenki tudja, hogy kivel élnek egy épületben.

B.L. emberölés bűntette, VV Fanni, Novozánszki Fanni, 2020.01.07.Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nekem ő csak Lacika marad élete végéig! Sokat játszott az unokámmal, mert rendszeresen itt töltötte a hétvégéket a nagymamájánál, Erzsikénél. Szegény barátnőm mostanában alig beszél az unokájáról, hiszen őt is megviseli a bizonytalanság" – mondta B. László alsó szomszédja, Terike néni. 

Az utcában is régóta folyamatos beszédtéma a VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi büntetőügye. Az ott élők már régóta ismerik B. Lászlót, ők kedves embernek ismerték meg - írja a Ripost.

"László hónapok óta nem lép ki a lakásból, leginkább csak akkor, ha a bíróságra megy. Hogy legyen némi kapcsolata a külvilággal, rendszeresen kinéz az ablakon. Onnan figyeli, mi történik az utcán. Egy kicsit olyan, mint az idős asszonyok" – mondta egy férfi, aki állítja, egyáltalán nem egyértelmű, hogy B. lenne Fanni gyilkosa. "Mi nem olyan srácnak ismertük meg, mint aki könyörtelenül megöl egy fiatal lányt, de ez igazából nem jelent semmit. Most senki nem lenne a helyében, hiszen nagyon nagy teher van a vállán" – tette hozzá.