Kiderült, miért tűnt el a nyilvánosság elől Hódi Pamela: előfordult, hogy elsírta magát a súlya miatt

Hódi Pamela terhesség testsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódi Pamelának nem csak az élete, a teste is megváltozott második kislányának érkezésével. A Tények Plusznak árulta el azt, hogy alkalmanként a fellegekben járt, de volt nagyon mélyen is. Tudatosan vonta ki magát a köztudatból.

"Abszolút tudatos volt, hogy egy kicsit kivontam magam a köztudatból. Szerettem volna ezt az időszakot, Evolet érkezését meghagyni magunknak, a családnak, tényleg minden pillanatát megélni, és senkinek, semminek megfelelni" - mondta Pamela, aki ebben az időszakban szerepléseket is alig vállalt.

"Azért sem vállaltam tévés szerepléseket, mert valószínűleg saját magammal nem voltam rendben. Úgy éreztem, hogy nem nézem magam vissza szívesen a tévében. Nyilván ezek külsőségek, amit egy várandós nőnek baromi nehéz megmagyarázni, hogy egyébként gyönyörű vagy, és a férjednek a világon a legszebb. Egyszer el kellett küldenem egy információt az orvosomnak, kinyitottam a dossziét, és a szám, amit megláttam először, a súlyom volt. Ennyi kiló vagyok? Konkrétan elsírtam magam" - mesélte a Berki Kirisztián exe, aki egy évvel a szülés után már bomba formában van, de a versenysúlyát még nem érte el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.