Boris Becker balhéktól hangos, patkányokkal teli börtönben sínylődik

Forrás: AFP/Daniel Bockwoldt -
börtön Boris Becker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 54 esztendős egykori teniszklasszist adócsalás miatt küldték a dél-londoni Wandsworth-börtönbe két és fél évre – finoman fogalmazva nem a hírességek körében megszokott luxuscellában tölti a büntetését.

Beckert az ellene felhozott 24 vádpont közül négyben találta bűnösnek az angliai bíróság. A Bors beszámolója alapján a hatszoros Grand Slam-győztes egy olyan 170 éves, patkányokkal teli büntetés-végrehajtási intézményben raboskodik, ahová a legkeményebb rosszfiúkat zárja el az igazságszolgáltatás.

Boris Becker Forrás: AFP/Daniel Bockwoldt

Falai között pillanatnyi csend sincs, a rabok éjjel-nappal sírnak, énekelnek, üvöltenek, káromkodnak.

A Wandsworth-ben gyakoriak a véres verekedések is, az őrök tavaly csaknem 1300 alkalommal csaptak szét a felbőszült fogvatartottak között.

Egy átlagos elítélt napja itt reggel 7:45-kor kezdődik, akkor a konyhai munkára beosztottak, takarítással megbízottak elvonulnak dolgozni. Becker jelenleg egyedül tartózkodik a cellájában, ahol a toalettet nem takarja függöny, ám úgy hírlik, magányos napjainak hamarosan vége szakad, ugyanis cellatársat kap. A volt német teniszezőnek egy szerencséje van, hogy ismert sportoló, márpedig a „Wanno" rabjai, őrei lelkes sportkedvelők hírében állnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.