Nyilvánosságra került az a lista, amelyet a fellépők minden bizonnyal titokban szerettek volna tartani. Innen ugyanis kiderül, hogy a legnépszerűbb magyar mulatós sztárok mennyit is keresnek egy-egy haknival.

Hatalmas rajongótábora van itthon a mulatós zenének, így nem ritka, hogy egy-egy népszerűbb előadónak hónapokra előre betelik a naptára. A rengeteg felkérés miatt egy napra akár több haknit is leszerveznek, ami pedig azt jelenti, hogy egy hétvége alatt akár több millió forintot is megkereshetnek a zenészek és énekesek.

A Blikk szerezte meg a magyar mulatós sztárok gázsilistáját, amelyből kiderül, hogy a legnépszerűbb formáció több mint egymillió forintot is elkér egy koncertért, de egy negyven-ötvenperces show akár 500 ezer forintba is fájhat a szervezőknek.

Fásy ÁdámForrás: Facebook/Fásy Ádám

A lista szerint jelenleg a 3+2 nevű együttes kéri fellépéseiért a legmagasabb összeget, 1 millió 265 ezer forintot, ám ezért egy látványos, másfél óra hosszú koncertet adnak. Őket követi a Fásy Mulató - Mesterhármas, akik szintén 90 percen át szórakoztatják a közönséget 794 ezer forintot bezsebelve a színpadra lépésért. A dobogó legalsó fokára a műfaj koronázatlan királynője, Bangó Margit állhat fel, aki egy negyvencperces koncerttel több mint félmillió forintot keres.

A lap kiemeli, hogy ezek az összegek nem kizárólag az előadóé, hiszen a bevétel nagy részét visszaforgatják a produkció népszerűsítésébe, és a reklám, a videóklipek, valamint a stúdiómunka is sokba kerül. Nem beszélve arról, hogy a stábot is ki kell fizetnie a fellépőknek.

  • 3 + 2 (90 perc): 1.265.000 Ft
  • Fásy Mulató – Meterhármas (90 perc): 794.000 Ft
  • Bangó Margit (45 perc): 518.000 Ft
  • Bódi Guszti és Bódi Margó (40 perc) 506.000 Ft
  • Kaczor Feri (40 perc): 414.000 Ft
  • Dupla KáVé és Köteles Cindy (40 perc): 403.000 Ft
  • Kis Grófo (35 perc): 403.000 Ft
  • Nótár Mary (40 perc): 403.000 Ft
  • Jolly (40 perc): 362.000 Ft
  • A Jó Laci Betyár (50 perc): 346.000 Ft
  • Balázs Pali (40 perc): 346.000 Ft
  • Váradi‐Botos Café (45 perc): 346.000 Ft

Pár héttel ezelőtt hasonló lista került nyilvánosságra, akkor a magyar zenekarok tiszteletdíjairól hullt le a lepel.