Milliókat csalt ki vendégétől Frabato: börtönre ítélték a sztármágust

Forrás: TV2 -
átverés börtönbüntetés Fischl András Frabato milliók csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A neves mágus több millió forintra megkárosította egyik kuncsaftját, aki évek óta fut a pénze után. Megpróbálta visszaszerezni tetemes összegű vagyonát, ám a végén még őt jelentették fel zaklatás miatt.

Frabato a vádak szerint azt ígérte vendégének, hogy megforgatja a pénzét és olyan befektetést ajánlott a hölgynek, ami órási és garantált haszonnal kecsegtetett. A vélt nyereségből azonban semmi sem lett, a nő pedig elbukta tízmillió forintját, amelyet teljes egészében Frabatóra bízott.

Forrás: TV2

– mesélte a nő a Blikknek, aki két éve már a bíróságon is harcol a pénzéért. Annak ellenére, hogy nem volt pénze ügyvédre, és a mágus neves védővel állt ki ellene, az igazságszolgáltatás mégis a károsultnak adott igazat. Frabatót ugyanis első- és másodfokon is bűnösnek ítélték csalás miatt, amelyért egy év felfüggesztett börtönt, valamint 300 ezer forintos bírságot kapott.

Frabato nemrég azzal került ismét címlapokra, hogy azt állította, ő előre figyelmeztette a májusban tragikusan fiatalon elhunyt Berki Krisztiánt, hogy baj érheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.