A kánikulában nincs is jobb, mint a parton és a hideg vízben hűsölni. A nyílt vizek azonban nem várt veszélyeket is rejtenek, főleg azok a helyek, amelyek nem hivatalos strandként "üzemelnek".

A romániai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatta a sajtót, hogy a kolerát okozó baktériumot (Vibrio cholerae) azonosították a Moldovai Köztársaságban, a Dnyeszter folyó környékén található ki nem épített fürdőhelyeken. A román Országos Közegészségügyi Intézet a nyári szezonban rutinszerűen ellenőrzni az akut hasmenéses megbetegedéseket és a tárca riasztotta a Moldovával és Ukrajnával határos megyéket, hogy azonnal intézkedjenek, ha koleragyanús esetet észlelnek.

Forrás: AFP

A szórványos megbetegedések miatt a Moldovai Köztársaság rendszeresen ellenőrzi a fürdőzőhelyeket. A most izolált baktériumtörzs nem idéz elő megbetegedést az embereknél

– írja a román egészségügyi minisztérium képviselőire hivatkozva a maszol.ro portál. A kolera elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerekkel terjed. A természetes fürdőhelyeken a víz véletlen lenyelése révén szintén megfertőződhetünk, ha megjelent ott a kolerát okozó baktérium.