Évekig küzdöttek, végül halva született a kisbabájuk: hazavitték, hogy elbúcsúzhassanak tőle

Forrás: Shutterstock -
búcsú halva született baba kisbaba fiatal pár kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy fiatal brit pár évek óta küzd azért, hogy saját gyermekük lehessen, ám a nő meddősége miatt erre természetes úton semmi esélyük sem volt. A mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek, de így sem akart összejönni a babaprojekt.

Rengeteg energiát és pénzt áldoztak arra, hogy végre szülők lehessenek. Részt vettek egy állami programban is, valamint magánúton is próbálkoztak a mesterséges megtermékenyítéssel, amire sikerrel jártak. A kismama tavaly csodával határos módon teherbe esett, és a várandósság kezdetén még minden rendben volt.

A házaspár olyan boldog volt, hogy fel sem merült bennük, hogy bármi probléma történhet, sőt úgy döntöttek, hogy a gyermekük nemét majd csak a születés pillanatában szeretnék megtudni. Teltek a hónapok, a kismama már a 39. hetében járt, amikor kertészkedés közben arra lett figyelmes, hogy babája nem rugdal úgy, ahogyan szokott. A nő másnap bement a kórházba, ahol sokkoló hírt közöltek vele.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A vizsgálat során kiderült, hogy gyermeke szíve már nem dobog. A halott babát azonban meg kellett szülnie, amely újabb sokk volt a kismama számára.

A kisfiú császármetszéssel jött világra és a szülők Orionnak keresztelték. Az orvosok elvégezték a boncolást a halva született babán, ám így sem tudták megállapítani, mi okozta a halálát. A szülők, látva a többi, boldog kismamát, úgy döntöttek, hogy hazaviszik halott gyermeküket, hogy méltóképpen elbúcsúzhassanak tőle.

Rokonok és barátok érkeztek hozzájuk látogatóba, a szülők mesét olvastak a csöppségnek, majd átadták az élettelen testet a temetkezési cégnek, ahol agyaglenyomatot készítettek a kisbaba kezéről és lábáról – írja a szeretlekmagyarorszag.hu a Sun cikke nyomán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.