Mégsem az unokája kapja Oszter Sándor mesés vagyonát: kiderült, ki örökölt

Forrás: MTI/Beliczay László -
unoka vagyon Oszter Alexandra Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oszter Sándor még életében úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha unokájára szállna majd minden vagyona, végül azonban mégsem így lett.

Oszter Sándot után hatalmas vagyon maradt, amiről mindenki úgy tudta, hogy az unokájára száll annak ellenére, hogy a színész nem szerette volna, ha a gyereket megszédíti a pénz. "Nem akarom, hogy az unokámból egy újgazdag kis ficsúr váljon, akinek mindent a feneke alá tett a nagyapja" - mondta korábban.

Lánya örökölt Oszter Sándor után Forrás: MTI/Beliczay László

Kiderült azonban, hogy a gyerek semmit nem örökölt. "Nincs végrendelet. Az a nagy helyzet, hogy az unokámra nem szállt semmi. A lányomra és rám maradt, viszont én lemondtam az én részemről Sandry (Oszter Alexandra – a szerk.) javára, tehát minden az övé. Haszonélvezeti jogom van a balatoni és a diósjenői házra, de egyébként az utolsó fillérig mindent átruháztam rá" - mondta a Borsnak a színész özvegye, Failoni Donatella.

"Sok-sok feladat van és mindent a lányom intéz. Nem lakik életvitelszerűen a birtokon, ingázik Székesfehérvár és Diósjenő között, de nagyon sok időt tölt, egyszerűen azért, mert ott kell lennie. Ez egy nehéz folyamat, mert mindennek alaposan utána kell járni. Rengeteg időt tölt a hivatalban a közjegyzőnél, ez nem egyszerű kérdés..." - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.