Újabb turistát erőszakoltak meg Görögországban: rövid időn belül ő a harmadik áldozat

turista szex nemi erőszak erőszak Görögország támadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sorban a harmadik brit turista lett nemi erőszak áldozata Görögországban.

A legújabb eset a napokban történt. Egy 24 éves brit turista fordult Aktio-Vonitsa rendőrségéhez, akik nem sokkal a bejelentés után letartóztattak egy 26 esztendős férfit. A nő azt állítja, hogy a férfi erőszakkal arra kényszerítette, hogy a Paleroshoz közeli egyik bárban közösüljön vele. A támadót nemi erőszak elkövetésével vádolják, az áldozatnak pedig hamarosan orvosszakértői vizsgálaton kell részt vennie.

Forrás: Shutterstock

A Mirror felidézi, hogy a nyáron nem ez volt az első eset, hogy egy brit turista nemi erőszak áldozata lett Görögországban. Júliusban egy gazdag amerikai turista erőszakolt meg egy angol nőt, méghozzá Mykonoson, az egyik hotel mellékhelyiségében. Korábban egy másik brit hölgy szintén erőszak miatt tett feljelentést, de a Kréta szigetén történt eset miatt a hatóságok a nő apját tartóztatták le, mert szerintük a férfi agresszívan viselkedett a lányával, és úgy tudják, a részeg apa a parton szeretkezett a lányával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.