Az ismert tévés házaspár, Marsi Anikó és Palik László kapcsolata tavaly futott zátonyra és bár megannyi közös év és gyermekek is összekötik őket, mégis a válás mellett döntöttek. A bíróság végül idén bontotta fel a frigyet, és mára mindkét híresség új életet tudott kezdeni.

Marsi Anikó Gyarmati Gábor, míg Palik László egy titokzatos ügyvédnő oldalán találta meg a boldogságot. Mindkét egykori házastárs élete remekül alakul, új párjaikkal komoly terveik van, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan mind Anikó, mind Laci újra kimondja a boldogító igent. Erre utalhat, hogy Gyarmati a menyasszonyaként emlegette a Tények híradósát, Palik pedig nagy elhatározásra jutott, és közel egy év után már együtt él kedvesével.

Palik LászlóForrás: TV2

Az összeköltözés hírét az egykori sportkommentátor ismerőse árulta el a Blikknek. Az informátor szerint mind Laci, mind párja, Petra óvatos, hiszen mindketten csak nemrég zárták le korábbi házasságaikat. Abban azonban biztosak, hogy közösen képzelik el a jövőjüket, de úgy, hogy Petra megőrzi függetlenségét, ezért a lakását egyelőre még nem adta el.

Kapcsolatuk harmóniáját jelzi, hogy mindkét szülő megszerette a másik gyermekeit, és a csemeték is jól kijönnek egymással, lévén egy iskolába járnak.