Gigahitel bonyolíthatja Kulcsár Edina és Csuti válását

hitel válás vagyon G.w.M vagyonelosztás Kulcsár Edina Szabó András Csuti Csuti várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetekkel ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeküket várják. Az egykori szépségkirálynő a várandóssága miatt kénytelen volt visszalépni az őszi táncos showműsortól is, ám a terhesség egy eddig kevéssé ismert problémára is ráirányította a figyelmet.

Habár már az év elején szakítottak, és azóta mind Edina, mind Csuti a saját magánéletét éli, papíron még nem mondták ki a válást. Eddig nem volt túlzottan sürgető elrendezni az iratokat, most viszont azzá vált, ugyanis a születendő gyermek automatikusan a házastárs, azaz Csuti családnevét kapná, annak ellenére is, hogy más, azaz G.w.M a vér szerinti apa.

Kulcsár Edina Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt pedig egyik fél sem akarja, sőt az influenszer-üzletember nemrég kijelentette, hogy ez biztosan nem fog megtörténni. Az egykori pár egyik ismerőse azt nyilatkozta, hogy a vagyonelosztásról már megegyezett Edina és Csuti, csak a formaságok vannak hátra.

A Bors viszont ma arról ír, hogy nemcsak közös vagyontárgyak és pénz, hanem hitel is nehezíti és bonyolítja a válást. A Blikk birtokába jutott információk szerint az egykori pár a családi ház megépítésére 70 milliós hitelt vett fel. A ház esetleges eladása és a hitel típusa (pl. ha CSOK-ról van szó) is kérdéseket vet fel, melyeket csak az érintettek ismerhetnek, de annyi bizonyos, hogy nem könnyíti meg a válást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.