Vasárnap elrajtolt a Sztárban Sztár leszek! legújabb évada, mely már az előzetesek alapján a két mester, Tóth Gabi és Majoros Péter Majka párharcától volt hangos. A két zenész a tavalyi szezonban is parázs csatákat vívott, és ez az idei szezonban sem lesz másképp.

A nézők már megszokhatták, hogy Tóth Gabi és Majka néha keményen beleállnak egymásba, és ilyenkor durva dolgokat vágnak a másik fejéhez. A feszültség pedig nem oldodótt fel egy év alatt, és mondhatni ott folytatták idén, ahol tavaly abbahagyták. De miért ilyen a hangulat és a viszony kettejük között?

Valamiért ő nekem jobban beszólogat, azt hiszem, Peti kevésbé tolerálja a mentalitásomat, azt, hogy vibráló, örökmozgó, érzések vezérelte ember vagyok. Igaz, azt hiszem, valójában ő is ilyen, szóval, szerintem ez a két dudás egy csárdában tipikus esete

– mesélte Gabi a Vasárnapi Blikknek. Az énekesnő elárulta, hogy zsűritársa néha begőzöl és képes átlépni egy határt, amit már ő sem hagy szó nélkül.

Forrás: TV2

Durván nekem ront és ezen aztán persze mindkettőnknek el tud gurulni a gyógyszere. Ő hajlamos néha igen csúnyán beszélni, ami nekem nem fér bele, és ezt én olyankor szóvá is teszem. Amit azonban nagyon tisztelek benne, hogy mindig bocsánatot kér, ha túllőtt a célon. Nem kell aggódni, a verseny hevében, ha keményebbek vagyunk is egymással, kifejezetten jó a viszonyunk. Azt hiszem, bármennyire furcsán hangzik, idén sokkal nagyobb szeretettel ugrottunk egymásnak.

A lap megkereste Majkát is, de ő nem kívánt nyilatkozni.