Így zajlik majd II. Erzsébet temetése: nagyszabású ceremóniára készül Anglia

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
királyi család II. Erzsébet temetése temetés ravatal II. Erzsébet halála II. Erzsébet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
II. Erzsébet múlt héten, életének kilencvenhetedik évében távozott az élők sorából. Utódja a trónon elsőszülött fia, Károly lett, akinek egyik első intézkedése az volt, hogy munkaszüneti nappá nyilvánította édesanyja temetésének napját.

Az eseményre több ezer meghívott vendég érkezik szerte a világból, az országok vezető politikusai személyesen fogják leróni kegyeletüket a hetven éven át uralkodó II. Erzsébet koporsója előtt. A szigetországba utazó államfőknek azonban szigorú szabályokat kell betartaniuk, például nem használhatják saját autóikat, sőt megkérték őket, hogy ne magángéppel érkezzenek.

A szervezők az ország történetének talán legnagyszabásúbb eseményére készülnek, ezért roppant szigorú szabályok, régóta tervezett menetrend szerint zajlik majd a ceremónia. A temetés tervezésében ráadásul maga II. Erzsébet is részt vett – írja a Telegraph.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A királynő holttestét e hét csütörtökön ravatalozzák fel a brit parlament épületében, a Westminster-palotában, ahol a nagyközönség négy teljes napon át látogathatja az elhunyt uralkodót. A ravatal szeptember 19-én, hétfőn 6:30-ig (magyar idő szerint 7:30) lesz nyitva. Ezt követően, 11 órakor (magyar idő szerint 12:00) kerül sor a templomi ceremóniára a Westminster-székesegyházban.

II. Erzsébet koporsóját Londonból Windsorba szállítják, ahol a kastélyban található Szent György-kápolnában helyezik végső nyugalomra szülei, nővére és tavaly elhunyt férje mellé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.