A lengyel területen történt keddi robbanás ügyében tegnap összeült lengyel minisztertanács nemzetbiztonsági és védelmi ügyekkel foglalkozó bizottsága.
„Az ügyészek egy csapata több órája dolgozik a helyszínen az általuk felügyelt szolgálatokkal és szakértőkkel együtt" – írta – „Szolgálataink jelenleg a helyszínen vannak, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet" – tette hozzá.
„Úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk, van-e okunk az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke szerinti eljárások megindítására" – közölte a kormányszóvivő.

A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy kormánya úgy döntött, növeli egyes katonai egységek harckészültségét az ország területén.
Jacek Siewiera, az elnöki hivatal nemzetbiztonsági vezetője elmondta, hogy nagyon intenzív kapcsolatot tartanak fenn a kulcsfontosságú szövetségeseikkel, Andrzej Duda elnök a nap folyamán többször is beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Jake Sullivannel, az amerikai elnök, Joe Biden nemzetbiztonsági tanácsadójával - írja a Blikk.
„Felülvizsgáljuk a szövetség 4. cikkének alkalmazásának indoklását, azaz a szövetség valamennyi tagjával folytatunk konzultációt a megfelelő válaszról" – jelentette be Siewiera.