Megszólalt a körözés alatt álló Molnár Gusztáv exe: ezt üzente Fazekas Vivien

Instagram / Molnár Gusztáv -
Molnár Gusztáv rendőrség üzenet körözés Fazekas Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint egy éve tart már Molnár Gusztáv kálváriája. A színész botrányaitól és problémáitól hangos a sajtó, miközben szeretteit és munkáját is elveszítette. Az egykori sorozatsztárt az ág is húzza, ugyanis nemrég felkerült a rendőrség honlapjára, a körözött személyek listájára.

Molnár Gusztávot, a Drága örökösök című sorozat színészét rágalmazás miatt körözik - áll a rendőrség honlapján. Rágalmazás esetében a bíróság akkor szokott elfogatóparancsot kiadni, ha a vádlott nem jelenik meg a tárgyaláson, és nem is magyarázza meg távolmaradásának okát – írtuk korábbi cikkünkben.

Molnár Gusztáv Instagram / Molnár Gusztáv

Az ügy kapcsán megszólalt Gusztáv exfelesége, Fazekas Vivien is, aki Instagram-történetében tette közzé hosszú üzenetét:

"Kedves mindenki! Köszönöm, értesültem a Gusztávval kapcsolatos dolgokról a mai nap folyamán, kérlek titeket, ne küldjetek nekem fotókat és cikkeket! (...) Nem az én ügyem, nincs közöm hozzá, nem szeretnék belefolyni és még inkább nyilatkozni ez ügyben."

– írta storyjában Vivien.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.