Sokan tartanak az ágyuk mellett, az éjjeliszekrényen egy pohár vizet, hogy ha éjszaka megszomjaznak, vagy másnap reggel kiszáradt szájjal ébrednek, rögtön felfrissíthessék magukat. Ez a szokás azonban nem látott veszélyeket hordoz magában.
A massachusettsi Mercy Medical Center szakértői szerint komoly megbetegedést okozhat, ha az állott vizet elfogyasztjuk. A kutatási eredmények ugyanis azt bizonyítják, hogy a vizespohárban nemcsak a porszemcsék, hanem a baktériumok is megtelepedhetnek, és azok a nyálkahártyán keresztül előidézhetnek felső légúti, lázas megbetegedést is.

Az ok: szobahőmérsékleten gyorsan elszaporodhatnak a mikroorganizmusok, beleeshetnek rovarok, vagy lerakhatják benne a petéiket. Az ilyen víz pedig egy legyengült immunrendszerű (idős, transzplantált vagy kemoterápia alatt álló) ember számára komoly veszélyforrása lehet.
A szakértők azt javasolják, hogy lezárt palackban tartsuk az ágyunk mellett a vizet, lehetőleg műanyag- vagy BPA-mentes kulacsban – írja a Femcafe.