Sámánszeánsz és szívorgazmus: Árpa Attilának különös élményben volt része A Nagy Ő-ben

TV2 szívorgazmus Árpa Attila sámánszeánsz A Nagy Ő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kérője szerint Attilának még nem volt része a semmihez sem hasonlítható szívorgazmusban.

A Nagy Ő egyik eheti adásában volt látható az a jelenet, melyben Árpa Attila és három nő a szabadban, tábortűz mellett töltött egy estét. A program több szempontból is emlékezetes maradhatott a nézőknek, ugyanis a színész-producer itt keverte össze Klaudiát Erikával, és itt hallhatott életében talán először sámánéneket.

Attila a kérőjét, Natalit az előadás végén arról faggatta, hogy egy szeánszon van-e szex, mire a hölgy előrukkolt egy olyan kifejezéssel, mely igencsak meglepte a társaságot:

– szegezte Attilának a mondatot Natali, aki azt is kifejtette, mi is pontosan a szívorgazmus:

"Az egy fantasztikus dolog, mert nem aggyal, hanem szívvel és lélekkel érzed. Ez egy olyan kapcsolódás, amikor megnyílik a szíved a szeretet előtt. Ezt nem tudom elmondani, szavakba önteni vagy formálni, mert ez egy eksztatikus érzés, amikor teljesen átadod magad."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.