Az Akvárium nevű szórakozóhelyen adott koncertet nemrég a ValMar, azaz Marics Peti és Valkusz Milán formációja. A koncert azonban egy ponton nem várt fordulatot vett, ugyanis megjelent a színpadon Győzike.

A showman és a fiúk jól ismerik egymást, ugyanis a nyáron közösen forgatták a TV2 nagy sikerű celebes, utazós realityjét, az Ázsia Expresszt.

Gáspár Győző is ott volt a ValMar koncertjének közönségében, majd felment a színpadra, a fiúk legnagyobb meglepetésére. Magához ragadta az egyik mikrofont és énekelni kezdett. A közönség azt hihette, hogy Győzike tényleg megtrollkodja a bulit, hiszen Milán még a biztonságiakat is hívta, ám az egész egy szervezett akció volt – írja az Origo.

Az esetről mindenesetre videó is készült, mely azonnal felkerült a TikTokra, és azóta is futótűzként terjed.