Majka nagy esélyekkel várta a Sztárban Sztár leszek! fináléját, hiszen a három döntős közül kettő az ő versenyzője volt. A mester végül csalódottan zárhatta az estét.

A Sztárban Sztár leszek! harmadik évadát Kökény Dani nyerte, a tizenhét éves fiú megérdemelten végzett az első helyen. A tízmillió forintos nyeremény pedig jó helyre került, ugyanis az ideiglenes otthonban élő fiúnak és családjának így rendeződhet a sorsa. Majka azonban nem volt teljesen boldog, mivel Yulasi Miranda a harmadik, Kaly Roland pedig a második helyen végzett.

A Sztárban Sztár leszek! zsűritagjai, középen MajkaFotó: Csudai Sándor - Origo

A Bors tette közzé azt a videót, melyet a győztes kihirdetése után rögzítettek. A felvételen az látható, amint a négy mester fent áll a színpadon Till Attila, valamint a győztes, Kökény Dani mellett, kezükben pedig egy-egy pohár pezsgőt tartanak. Majka belekortyol az italba vagy a pezsgő helyett kitöltött kölyökpezsgőbe, majd a következő pillanatban a válla fölött, a háta mögé önti az italt, a színpadra.

A videót ide kattintva tudod megnézni.