Hétfőn este történt az utóbbi évek legdurvább budapesti villamosbalesete. A Boráros térnél egy megállóban várakozó szerelvénybe hajtott bele egy utána érkező jármű: az esetben hatan megsérültek, köztük a hátsó villamos vezetője, akit azóta is kórházban ápolnak.

Az első hírek szerint a második villamos vezetőjének rosszulléte okozhatta a balesetet, ezt a teóriát pedig most megerősítette a súlyosan sérült BKV-s egyik kollégája. Kis Sándor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet villamoságazati elnöke. Az RTL Híradónak elmondta, hogy a villamosvezető rendkívül tapasztalt, régóta dolgozik ebben a szakmában, és legalább tizenöt éve a körúton vezet.

Egy görcsöt érzett, majd elsötétült előtte minden

– mesélte a hírműsornak Kis Sándor, aki hozzátette, szerinte a sofőr hirtelen lett rosszul, ezért nem tudta elkerülni a balesetet; emiatt nagy sebességgel ráfutott az előtte várakozó másik villamosra.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A balesetben összesen hatan sérültek meg, a vezetőn kívül két nő és három férfi utas szenvedett zúzódásokat. A Híradó információi szerint a villamosvezetőt arccsonttöréssel és agyrázkódással kezelik, az állapota stabil.

A villamosokban keletkezett kár több százmilliós, a baleset pontos okait még vizsgálja a rendőrség.