Elköltözött a felesége Király Viktortól: a zenész maga alatt van

Forrás: Instagram/Virág Anita -
házasság válság Virág Anita Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktorék kapcsolata a híresztelések szerint válságban van, erről egyre több jel árulkodik. Ők egyelőre nem nyilatkoztak, de az informátorok megtették helyettük. 

Hosszú ideje találgattak már a házaspár követői Király Viktor és Anita kapcsolatáról, ugyanis feltűnt nekik, hogy megszűntek a közös posztok, és Valentin-napon sem köszöntötték egymást. Mostanra kiderült, hogy Király Linda nem követi már Instagramon a sógornőjét, valamint az is, hogy Anita költözött el az énekestől.

"Anita költözött el a kisfiukkal, úgy tűnik, ő hozta meg a súlyos döntést" - mondta a Blikknek egy informátor. Ismerőseik szerint azonban van még remény, de egyelőre a pár egyik tagja sem hajlik a kompromisszumra.

Király Viktor és Virág Anita kapcsolata válságban Forrás: Instagram/Virág Anita

"Viktor még reménykedik abban, hogy sikerül megoldaniuk a problémáikat, és visszaszerezheti a feleségét, mert számára a család az első. A fiukat, Kolent igyekeznek a lehető legnagyobb egyetértésben, harmóniában nevelni, de a szülők között továbbra is feszült a hangulat, rengeteget vitatkoznak, ha nincs ott a kisfiuk. Még mind a kettőjükben dúlnak az indulatok, a sérelmeik erősebbek a megegyezésre való hajlamnál" - árulta el az illető

"Egészen eltérően élik meg azt a helyzetet. Anita igyekszik kikapcsolódni, a barátaival szórakozni, amiről sokszor oszt meg fotókat, videókat az Instagram-sztorijában. Neki ez segít, abban, hogy ne folyton a házassági válsága miatt őrlődjön. Viktor más típus, ő egy érzékeny művész, aki nagyon a lelkére vesz mindent. Most sincs másként. Maga alatt van, nagyon hiányzik neki a kisfia, nehezen viseli, hogy nincs mellette, hogy hétvégi apuka lett. A munkájába temetkezik, így próbálja túlélni ezt a fájdalmas időszakot" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.